A SEMCO és a LiSEC „sokrétű” szövetsége: Hatékony gyártástechnológiával és jelentős energia-megtakarítással a többrétegű biztonsági üvegek folyamatosan bővülő piacán
A SEMCO és a LiSEC vállalatokat nem pusztán a kiemelkedő minőségre való törekvés köti össze egymással. Mindkét cég különös hangsúlyt fektet arra, hogy igyekezzék megfelelni ügyfelei egyedi igényeinek, ezáltal pedig mindketten olyan megoldások megvalósításán dolgoznak, melyek az adott ügyfél által támasztott egyedi követelményeket a lehető legjobb minőségben, „méretre szabva” elégítik ki.
Ennek jegyében zajlott az együttműködés legfrissebb közös projektjük során is, amikor a SEMCO Glastechnik Neubrandenburg üzemegységében kellett kicserélni az Armatec lamináló berendezés többrétegű üvegtáblák előgyártására szolgáló egységét. Az elvárások rendje: Milliméterre pontosan illeszkedő előgyártó egységet kellett létrehozni, mely azután optimálisan integrálható a meglévő sorra, és telepíthető a meglévő tiszta térbe.
SEMCO – Made in Germany: védjegy az üveggyártásban
A Németországban összesen 19 telephellyel rendelkező SEMCO csoport évente mintegy ötmillió négyzetméternyi hőszigetelő üveget és biztonsági üveget állít elő, valamint több, mint ötmillió négyzetméternyi bevont üveget is gyárt. A SEMCO termékpalettája igen széles: A SEMCO klímaüvegétől kezdve, mely a fenntartható fejlődés jegyében jött létre, a hőszigetelő üvegtáblákat igénylő alkalmazásokon keresztül, melyek a zaj- és betörés elleni védelemre szolgálnak, egészen az épületszerkezeti üveggyártásig, mely a legfrissebb formatervezési trendeket követi – a SEMCO minden vásárlói igénynek igyekszik a lehető legrugalmasabban megfelelni.
A SEMCO becsvágya, hogy minden egyes speciális projekthez megtalálja az egyedi megoldást. A kreatív elképzeléstől kezdve, a termékkialakítás részletein át a gyártás és az ügyfélhez való kiszállítás részleteivel bezárólag a SEMCO mindvégig igyekszik optimálisan támogatni ügyfeleit. Ezt munkatársai odaadó és teljesítményorientált munkavégzése garantálja, mely – magas fokú környezettudatossággal párosulva – kiemelkedően ügyfélbarát ügymenetet biztosít, ezáltal pedig az ügyfelek elégedettségét is szavatolja.
A különösen magas minőségi színvonalat emellett a határidős szállítások maximális pontossága is támogatja: a cég saját síküveg-gyártó részlege helyben szerzi be a szükséges a alapanyagokat. A cégcsoport saját, önálló bevonatkészítő üzemegységének köszönhetően mindemellett rugalmasan és idejében képes reagálni a piaci fejleményekre. Alexander Akgül, a SEMCO csoport műszaki ügyvezetője határozottan állítja: „Közepes méretű vállalkozás a miénk, amely sosem távolodott el a gyökereitől, és a teljes cégcsoportot áthatja a csoportszellem és a családias összetartás. A cégcsoport belső szerkezete egyrészt kellő rugalmasságot biztosít, ha gyorsan kell reagálni, másrészt elég nagy méretű is a vállalkozás ahhoz, hogy ügyfeleink számára biztonságot és folyamatosan garantált minőséget nyújtson, hosszú éveken át. Mi a SEMCO cégcsoportnál vállalkozásunk jövőjébe fektetünk, és hiszünk abban, hogy ügyfeleink elégedettsége és termékeink minősége visszaigazolja erőfeszítéseinket.”
Sikeresebb laminálási gyártástechnológia a LiSEC berendezései révén
Amikor a SEMCO Glastechnik Neubrandenburg munkatársai új üvegtábla-előgyártó egységet kerestek a meglévő Armatec gyártósorra, melyen a laminált üvegtáblákat állítják elő, végül a LiSEC termékválasztékában találták meg a megfelelőt. A cég munkatársaival együttműködve, közösen dolgozták ki a megoldást, mely figyelembe veszi az alkalmazott technológiát, és egyszersmind kielégíti a SEMCO minőségi elvárásait, illetve a cserélhetőségre és a gyártási sebességre vonatkozó követelményeket is.
Az új előgyártó egységet a LiSEC emberei tehát a SEMCO elvárásainak megfelelően alakították ki, hogy milliméterre pontosan integrálható legyen a meglévő sorra, és telepíthető legyen a meglévő tiszta térbe. A folyamat során nem kellett módosítást végezni a meglévő térkialakításon. A LiSEC gyártmányú automatikus fólia-méretrevágó berendezést szintén sikerült teljes mértékben integrálni a meglévő gyártósorra. A sor meglévő, saját vezérléssel rendelkező alkotóelemeinek összehangolása az új gyártósori berendezések vezérlésével végül súrlódásmentesen zajlott. A biztonsági zónák átalakítása is megtörtént az új igények szerint.
A projektet előkészítő egyeztetések és a projekt jóváhagyása után alig két hét telt el az átépítés befejezéséig, és máris elindulhatott a gyártás. A SEMCO munkatársainak tettre kész támogatása a közös siker lényeges összetevője volt. „A SEMCO alkotó szellemű együttműködése, munkatársainak szakmai hozzáértése, a gyártási folyamatok alapos ismerete mind-mind hozzátett valamit a projekt gyors megvalósításához” – fogalmaz Rupert Wellner, a LAMI értékesítési felelőse a LiSEC Deutschland képviseletében.
Kevin Bosse, a SEMCO Glastechnik Neubrandenburg ügyvezető igazgatója is elégedetten nyilatkozik a közös munkáról: „A LiSEC olyan partnernek bizonyult, aki tényleg érti, mire van szükségünk. Az együttműködés zökkenőmentesen zajlott, és igen elégedettek voltunk, mert a LiSEC szakemberei a projekt minden szakaszában igyekeztek a mi szempontjainkat szem előtt tartani, és ennek köszönhetően a teljes beépítés nagyon gyorsan megtörtént, és a kivitelezés alig járt komolyabb üzemi leállással.”
Egy LiSEC előgyártó berendezés – számos előnnyel
Az átépítés számos előnyt jelentett. Egyrészt a sor gyártási teljesítménye mintegy 10-20%-kal növekedett, és a berendezés üzemeltetése is jócskán leegyszerűsödött. A berendezés immár az összes receptet teljesen automata módon képes vezérelni és szabályozni. A kezelőnek csupán az engedélyt kell kiadnia a beszállításra. A berendezés az összes fontosabb paramétert önállóan, teljesen automata módon ellenőrzi és hitelesíti. Az előgyártó egység cseréjének köszönhetően a meglévő laminált üvegtábla-gyártósor ismét sok-sok évig üzemeltethető, és magas minőségű termékek állíthatók elő vele.
A régi megoldáshoz képest az átalakítás egyszersmind körülbelül 25-30%-os energia-megtakarítással is járt. Ez kiválóan illeszkedik a SEMCO fenntarthatósági stratégiájába. A régi és törött üvegek újrahasznosításával így minden évben annyi üveghulladékot vezetnek vissza a nyersüveg-gyártásba, hogy ezzel évente több, mint 25 000 tonna CO2-t takarítanak meg. A SEMCO a gyártóüzemekben is fokozatosan átáll az energiatakarékos LED-világításra minden telephelyén, az EWE energiaszolgáltatóval közös projektjük keretében.
Hírek áttekintése Sajtó kapcsolat